Örökké A fa ropogása töltötte be a nappali csendjét. S a sötétbe burkolózott szobát megtöltötte a halványsárga és piros színekkel. Egy árny zavarta föl a hely nyugalmát, de gyorsan megtalálta a maga helyét, zongorája mellett. Hihetetlen, hogy amint ujjait ráfektette a billentyűkre, mintha elfeledte volna az elmúlt napok szenvedéseit. Átadta magát annak az érzésnek, ami belülről minta tűz lenne, égette őt. Az ujjai maguktól mozogtak, s olyan keserves dallamot játszottak, hogy a házba belépő személy szíve megszakadt. Abban a pillanatban jött rá arra, mennyire ostoba volt, hogy megcsalta a kedvesét. Egészen addig a másodpercig úgy gondolta, a párja hibája, mert nem fordított rá annyi figyelmet, de rájött, hogy ő volt az, aki túl sokat akart, uralkodni akart a szerelmén, s mikor rájött, hogy ez nem fog sikerülni, régi kedvese karjai közé vetette magát, ami nem maradt túl sokáig titokban. A fiatalabb fiú remegő lábakkal indult meg a zene irányába, majd mikor meglátta, hogy a zongor...