Ne kérd, hogy változzak meg. Nem tudok azzal mit kezdeni, ami mát belém van égve, amire neveltek, vagy amivel születtem. Soha nem kértelek én sem arra, hogy legyél más, mint aki vagy. Sajnálom, hogy úgy döntöttél, nem vagyok számodra elég jó. Sajnálom, hogy nem engedted, igazán szeresselek. Hogy nem voltam elég jó a számodra. Tudod, azt hittem Te segíthetsz túlélni a mindennapjaim, de tévedtem.
Nem vártam tőled mást, csak azt, hogy szeress, mond, miért múlt el? Vagy talán nem is szerettél? Csak játszottál velem mindvégig?
Megtörtem miattad, aki helyrehozott. Még most is arra vágyom, hogy erős, óvó karjaid között sírhassam el minden bánatom, mert a drogommá váltál. Miattad keltem fel reggelente és aludtam el éjszaka. Rendezetlen azőke tincseid mintha arra vártak volna minden reggel, hogy megigazítsam, mert te túl lusta voltál vele foglalkozni. Kéregbarna szemeid játékosan csillant meg, mikor adtam arcodra egy puszit. S mikor egyhangú arcod - melyen oly nehezen lehet olykor kiigazodni - egy mosoly által felderült, s egy teljesen más személy jelent olykor meg előttem. Az a mosoly, ami a végén már egy erőltetett valami volt. Én mégis szerettem és szeretem, mert emiatt szerettem beléd. Kérlek, áruld el, miért kellett megcsalni? Miért nem lehetett egyszerűen csak vége mindennek? Azért, mert így idáig űzhettél? Idáig, hogy most Neked írom utolsó soraimat. Itt van mellettem a penge, s csak arra vár, hogy befejezzem a búcsúm, hogy az örök álmok tengerére vihessen.
Talán számodra ezen sorok semmit sem fognak jelenteni, hiszen te mostmár boldog vagy Vele. De remélem egyszer megérted, miért teszem azt, amit most mennem kell.
Örökké a Te híved.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése