A természet nem ilyen, az olyan egyszerű, mégis oly’ csodálatos. Hisz nincsenek hazugságok, csak a puszta, kegyetlen igazság. S mi, emberek, akár ezt is képesek vagyunk tönkretenni. Az állatokat befogjuk és állatkertbe zárjuk, megfosztva ezzel őket az otthonuktól, a saját szórakoztatásunkra. Ott, messze, a vadonban nincsenek reményvesztett, menekülő állatok. Ők küzdenek, történjen is bármi.
Egy kósza, hideg csepp érintette kézfejem, majd sorra még több, ezzel jelezve számomra, hogy bármennyire is szeretem az esőt, az emberek nem igen szeretik, ha egy társuk csurom vizesen száll fel a tömegközlekedési eszközre. Így hát elindultam a park melletti, fedetlen buszmegállóhoz. Mire odaértem, az eső már javában zuhogott, s egyre több villám szántott végig a fekete fellegek előtt, mennydörgéssel társulva. Bár nem terveztem, hogy bőrigázva szállok fel a járműre, mégis, vízcseppeket hagyva magam után szálltam fel rá. Elsétáltam a busz legvégéig, majd ott leültem. Menetközben azért észrevettem, hogy az idős hölgyek szemöldök ráncolva néznek rám, némelyik még mormogott is, de azt már nem hallottam, mit akarhattak.
Egy fiú közeledett felém, hasonlóan elázott ruhákban, mint én. Így, hogy ázott ruhadarabjai rátapadtak vállára, tökéletesen kivehető volt a formája, míg a hasára tapadó részt engedte, hogy mindenki számára láthatóvá tegye kidolgozott, kockás hasát. – Vagyis remélem nem csak én vettem észre. – Sötétbarna haja homlokára tapadt. Végre elért hozzám, letekintett a mellettem lévő, szabad helyre, s elmosolyodott, ezzel zavarba hozva engem. Biccentettem felé egyet, s elfordítottam róla a tekintetem, még mielőtt teljesen elveszem azokban a szemekben. Leült mellém és egyből megcsapott a parfümének bódító illata. Csendben ültünk egymás mellett, míg végül megköszörülte a torkát és mély, érdes hangon megszólalt;
–Hello, a nevem Siwon.
– Kyuhyun.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése